Hát, ez is megvolt

Valahogy úgy érzem, az élet igyekezett azért tenni, hogy ne legyen eseménytelen az OTDK-m (és legyen miről írni a blogon).

Borzasztóan izgultam, de a kivetítőhöz kiállva bekapcsoltak a túlélési ösztönök és ez elillant, magam is meglepődtem, hogy sikerült kerek mondatokat összehoznom (ez remélem, nem csak szerintem volt így). Hiába adtam már többször elő, valahogy a lámpaláz mindig ellep, de egészen addig, amíg valóban odakint nem állok, onnantól viszont már minden automatikus.

Szóval befejeztem az előadásom, megválaszoltam a kérdéseket, majd megkönnyebülve ültem vissza a padban a helyemre. Csak futva rápillantottam a telefonomra, hogy megnézzem az időt, és ekkor láttam: HÁROM nem fogadott hívás egy ismeretlen számról. Az a kemény munkával leküzdött pulzus azonnal újra felugrott, mert az első gondolatom az volt, hogy valami OTDK-val, az előadásommal, a laborral vagy a bloggal kapcsolatos dolog miatt kerestek annyira sürgősen, hogy pont az előadásom 20 perce alatt háromszor is megpróbáltak elérni.

Reszketve vártam meg a következő tapsot, hogy illedelmesen kisurranhassak, és közben végig azon pörgött az agyam, hogy mi lehet a probléma. Átfutottam az eddigi blog bejegyzéseim, nehogy az legyen, az autocorrect valami, mondjuk úgy, kevésbé illedelmes szót csempészett valamelyikbe (ami az én hibám is lenne, mégis miért ismer az én telefonom ilyeneket? 😰), és azonnal törölnöm kell, vagy esetleg rossz tagozati ülésen ülök, dehát az nem lehet, felolvasták a nevem, vagy mi van, ha a laborban hagytam ott valamit és olvadnak a minták és pusztulnak a bacik… Apokaliptikus képek lebegtek a szemem előtt, miközben megnyomtam a hívás gombot.

A telefonban a hang valami találkozóról kezdett beszélni, amiről emlékeztetni akart, én pedig megzavarodva néztem a padló csempéjét és agyaltam azon, hogy mégis ki ez, és miféle találkozót voltam képes rászervezni az OTDK előadásom időpontjára?! Végül, “hallva” az értetlen csendet ami felőlem érkezik, rákérdezett:

” [Valamilyen] Lászlónével beszélek?”

“Ó… Hát, nem.”

Szóval kiderült a rejtély. Remélem a telefonáló elérte
[Valamilyen] Lászlónét, és ő nem késte le a találkozóját.

A következő tapsnál visszamásztam a terembe, és nagy nehezen visszahangolódtam az előadásokra, de azóta sem hagy nyugodni a gondolat, hogy mégis ennél rosszabb időpontban hogy tudott volna valaki hívni tévesen, ráadásul háromszor is? Még jó, hogy le voltam némítva.

Végül lementek az előadások, és megkaptuk az okleveleket.

Azt hiszem, ezzel a kezemben mostmár végre megnyugodhatok. Már csak azon kell izgulnom, felszállok-e a bulihajóra időben.

Sánta Anna, OTDK résztvevő